SleepingSalmon és a film
Egy nagyon elgondolkodtató film. Picit vontatott volt, de érdemes megnézni!
A címe : Zoé
Főszereplők: Ewan McGregor, Léa Seydoux, Theo James
IMDB link
Az elején rögtön bedobnak minket egy felépített storyba, miszerint egy cég szintetikus "emberszerű",
érző és gondolkozni tudó robotokat / élőlényeket gyárt. Akkor még nem sejtjük, hogy a szereplők kik...
vagy éppenséggel "micsodák".
Nem lövöm le a film lényegét, de ami nekem tetszett, az az egyedi elmesélése annak,
amit már nagyon sokat
feszegettek könyvben és filmben egyaránt. Mi számít valódinak?
Mi a különbség a megélt valóság és a megélt valódiság érzése között?
Mikor tudjuk valamiről elmondani, hogy ez nem igazi és egyben mitől válik valami azzá?
Miben válik valami, valaki azzá?
A film ezt a saját nézőpontjából mutatja meg, belülről megélve azt, nem kívülről találgatva.
A szereplők vékony cérnaszálon táncolnak előttünk, az érzékelés és az érzékeltetés határait feszegetve.
Ami különlegessé teszi a filmet, hogy egyben társadalmi kritikaként, szociális jelenségként nézve is
elmerülhetünk a részletekben.
Bár ebben a film igazán jóságosan, sőt egyenesen kegyesen és naivan kezeli az bizonyos emberiség
degradáló jellemét vagy a félelmeinkből fakadó előítéleteinket.
Emberi jelenünk aktuális és nagyon is létező modernkori problémáira keresve a költői választ.
Elkalandozhatunk közben. Mi mennyivel vagyunk valódibbak?
Mi mikortól "fogadjuk el" valaminek a valódiságát?
Érzéseink és gondolataink rabságában kergetőzünk, kutatva létezésünk jogosságát, valódiságát.
Vagy nem keressük az igazolást, mert alapból úgy tekintünk emberi mivoltunkra, mint valami többre,
mint valami nagyobb létjogosultságra, aminek elsődlegesebb az általunk érzékelt valóságunkban a megléte.
De mi történne, ha egyszer valami szintetikus, emberszerű lény is képes lenne álmodni, vágyakozni, szeretni?
Játszunk kicsit el ezzel a gondolattal, hogy egyszer a szintetikus létforma generál egy tucatnyi egymásba és
egymásra épülő, bonyolult érzelmi folyamatot... Mitől lenne valótlanabb, mint a mi érzéseink?
Vajon sérülékenységünk mennyire járul hozzá létezésünk gondolatának felsőbbrendűségéhez?
Megszületni és meghalni. Mire szabad ezeket a kifejezéseket használnunk?
Mikortól nem számít a teremtésből fakadó és alakuló, fejlődő, majd amortizálódó lét nem a születés és halál folyamatának?
Megannyi kérdés felmerülhet közben és nem biztos, hogy kellenek a válaszok, de minden bizonnyal élmény
megnézni valamit, amivel kicsit elkalandozhatunk saját lényünk, énképünk, önértékeléseink bugyrában,
egy egészen sajátságos szemléleten át.
Időközben felmerül egy "szerelem" drog is, amivel kölcsönösen, de csupán pár órára szerelmesek lehetünk...
Gyorsan kibontakozik ebből egy új drog, ami hamar elterjed, mert mindenki őrülten át akarja élni ezt az érzést, persze instant...
Mivel a világunk rohamosan az instant élmények tárházát kínálja már így is, nem is annyira légből kapott ez a rész a filmben.
Na és Te? Élnél egy ilyen instant szerelemdroggal, hogy átélhesd az érzést, valódiság ide vagy oda?:)
A karakterek élnek ezzel a lehetőséggel, de a várt eredmény elmarad és csak egy eszköz lesz a felejtéshez.
Annak sem sikeres. Végül boldogtalanságba hajszolják magukat.
Ewan alakítása nagyon emberi és nagyon valódi. Önmagában roskadva próbál kiutat találni, pont úgy,
ahogyan nagyon sokan azt megpróbálják a "mi" valóságunkban is... A kesergés és tagadás rendületlenségével.
Mindkét főszereplő képtelen szembe nézni és felvállalni a problémákat és azok megoldását. Hogy ennek mi lesz a vége?
Azt természetesen nem írom le!:)
Amennyiben tovább szeretnénk boncolgatni, megkockáztatnám esetleg azt is, hogy párhuzamot vonjunk
a film kérdései és a virtuális közösségi oldalak, jelen esetben a chat és az ott átélt emberi kapcsolódások,
érzések, gondolatok közötti hasonlóság és az azok alapján felmerülő gondolatok között.
Nézzétek meg a filmet és írjátok le Ti is a felmerült gondolataikon alapulú véleményeteket,
hátha valódibbak ennél! :)
Jó filmezést kívánok!
címre!
Téma a film, sorozat!