Vallomás

Látni akartalak!
Elmentem, és vártam
-elbújva mert féltem
hogy rossznéven veszed-
Követtelek az úton
Bár hazáig nem kísértelek
Mégis jó volt,
Mert úgy éreztem akkor
Velem vagy!

Szólni akartam Hozzád,
Nem tettem meg mert késő volt
Visszamentem később
De már köszönni sem tudtam.

Elmondanám érzésem,
De csak írni tudom azt,
Elmondanám.. hiányzol,
De mindezek csak álmok.

Ez, csak egy levél,
-és benne –
Én vagyok mint gondolat.
Redőiben folyik vérem,
Szólni csak így tudok,
S, talán gondolatom
Nem is kell kérnem,
Mert nem csak kedves
Megértő is vagy nagyon
-mindezt megérted!-

Gondolom nem felejtesz el!
Nem dobod „emlékünk” porba sárba,
Bár mi még sosem voltunk együtt
Ahogy gondolnák mások,
Ők talán el sem hinnék
Hogy mindezek csak álmok.

Azok az álmaim, melyekhez
Hitvány álmaim fűznek,
Talán még találkozunk is,
És egyszer majd mosolyogsz rám
Ha tiszta szívből kérlek,
Szeretetből csupán.

Látni akarlak!
Ezért újra elmegyek,
És ha lesz hozzá merszem és erőm
Elmondom, mit is érzek
Miközben szenvedéllyel
Mosolygó szemedbe nézek.

Elmondom szívből,
Amit érzek nem más
Mint egy vissza-vissza térő
Lelki fellángolás….
Egy hű társ hiánya,
Egy őszinte vágyakozás.